Lovak,pónik és csikok
A herpeszvírus

A ló herpeszes betegségeinek okozója egy, az egész világon elterjedt vírus, az Equid Herpesvirus, EHV. A mai napig öt különböző változata ismert. Főképp a nagyobb lóállománnyal rendelkező országokban, így Amerikában, Európában és hazánkban is, a fertőzések aránya igen magas. Ahol nagyobb lóállomány van egy helyen (8-10 ló), az gyakorlatilag fertőzöttnek tekinthető. Ezért számít a legnagyobb gazdasági károkat okozó vírusnak.

A kórokozó

Az EHV 1 forma mindenekelőtt a vírusos vetélésért felelős, és csak ritkán okozhat légúti megbetegedést. Az EHV 1 ugyanis erős magzatkárosító hatású, így gyakran elpusztítja az ébrényt, amely a kanca szervezetének természetes védelmi reakciója következtében kilökődik (vetélés). Az esetek többségében az EHV 1 kiváltotta vetélés nem okoz szövődményeket, és a következő vemhességet az egyszer átvészelt abortusz nem befolyásolja, sőt az ilyen kancák a vírusfertőzésen átesve nagyobb védettséget élveznek az újabb fertőzéssel szemben.
Az EHV 1okozta további - szerencsére ritka - megbetegedésforma a központi idegrendszert támadja meg, az idegsejtek gyulladását, illetve a sejtek elhalását okozva. Ez különböző mozgásszervi zavarokhoz vezet. Főként hátsó végtagi, csípőtáji rogyadozó járással, végtag-, farok-, ritkán végbél-, illetve húgyhólyagbénulással. Néha mind a négy végtag sántasága, bénulása is előfordulhat.
Az EHV-1 idegrendszeri formája, hasonlóan a többi, herpesz okozta betegséghez, viszonylag könnyen gyógyul, mert a ló immunrendszere előállítja a szükséges ellenanyagokat, amivel közömbösítheti a vírus hatását. Viszont a vírus örökítőanyaga lappangva a fertőzött idegsejtben maradhat (látencia). Ezért később, ha a szervezetet valamilyen, ellenálló képességet csökkentő, hajlamosító tényező éri, fennáll a veszélye annak, hogy a ló immáron belülről újrafertőződjön, és a herpesz valamelyik formája újra megjelenjen rajta. Az idegsejtek fertőződésének veszélye azonban nemcsak a direkt mozgásszervi problémákat kiváltó EHV-fertőzés során, hanem mind a légúti, mind a vetéléses forma után is fennáll.
Az EHV 2 herpeszvírus-variáns a tünetmentes fertőzöttség, esetleg nagyon enyhe légúti megbetegedések felelőse. Fő kártétele, hogy elsősorban csikók esetében, az immunrendszer gyengítésével segíti egyéb baktériumos társfertőzések kialakulását, főként a nagy károkat okozó mirigykórt, vagy az igen veszélyes Rodococcus Equi okozta tüdőgyulladást. A tudósok szintén az EHV 2-t tartják felelősnek egyes kötő- és szaruhártya-gyulladásokért is.

Jó tudni
Az esetek többségében az EHV 1 kiváltotta vetélés nem okoz szövődményeket, és a következő vemhességet az egyszer átvészelt abortusz nem befolyásolja, sőt az ilyen kancák a vírusfertőzésen átesve nagyobb védettséget élveznek az újabb fertőzéssel szemben.

Van, ami csak nemi úton terjed
Az EHV 3 vírus számlájára írható a ló ivarszervi hólyagos kiütése. Ellentétben a többi herpesszel, ez a forma csak közvetlen érintkezéssel, szexuális, vagy egyéb úton közvetítve terjedhet egyik egyedről a másikra.
Az EHV 4 típusú fertőzés az EHV 1 mellett a legnagyobb jelentőségű. Ez leginkább légúti megbetegedéseket okoz, és csak elszigetelten idézi elő vetélés kialakulását.
A közelmúltban a kutatók Ausztráliában egy újabb herpesztörzset izoláltak EHV 5 néven, ami azonban tudományos körökben még vitatott.

A betegség tünetei
A herpeszfertőzés legáltalánosabban cseppfertőződéssel, a légutakon keresztül terjed, de szennyezett takarmány, ivóvíz stb. is közvetíti. Különösen sok kórokozó kerül a környezetbe a vetélés során a magzatvízzel.
Az EHV 4 herpesz kiváltotta légúti megbetegedések erősen hasonlítanak az influenzához: a ló orrából és szeméből először víz tisztaságú váladék kezd ürülni, ez később gyakran gennyes lesz, és sárgásra színeződik (baktériumos felülfertőződés). Az állkapocs alatti mirigyek igen gyakran megduzzadnak. Sok páciensnél ez nagyfokú elesettséggel és étvágytalansággal jár együtt, de összességében a tünetek a herpesz vagy rinopneumonitisz esetén mégsem annyira kifejezettek, mint az influenzánál. Nagyon gyakori következmény a lázas állapot, ami a levertség, étvágytalanság egyik okozója is. A felnőtt egyedek esetében a rinopneumonitisz nem okoz túl magas lázat, inkább csak kisebb hőemelkedést (38,6-9 fok körül), ugyanez az influenza esetén 40 fok fölé is emelkedhet. Csikók és fiatal lovak esetében azonban nem ritka a herpeszfertőzöttség esetén sem a magas láz. Ugyancsak jellemző tünet a köhögés is, de ez, ellentétben az influenzával, amely inkább száraz, ugatásszerű köhögést vált ki a szenvedőkből, a rinopneumonitisz inkább hurutos, szörcsögő köhögéssel jelentkezik. A légúti megbetegedés mögött rejlő kórokozóra az állományból megbetegedett lovak száma is következtetni enged. Ugyanis míg az influenza esetében az egész állomány rövid idő alatt megbetegszik, és köhögni kezd, addig herpeszfertőzés esetén csak néhány állaton jelentkeznek a tünetek, sőt ad abszurdum, csak egyen. Máskor azonban e két betegség tünetei közti különbségek olyan kicsik, hogy a klinikai tünetek alapján nem lehet biztosan megkülönböztetni egymástól őket. Ilyenkor csak a laboratóriumban elvégzett vizsgálatok adnak pontos diagnózist.
A herpeszvírusok egy másik, a legnagyobb gazdasági károkat okozó csoportja, az EHV 1, a lótenyésztésben a vemhes kancák vetélését idézheti elő. Mivel a vírus kiváltotta vetélés legtöbbször teljesen meglepetésszerűen lép fel, különösen alattomos formája a vetélésnek. A fertőzött kancák ugyanis teljesen egészségesnek tűnnek, vagy legfeljebb egészen enyhe légúti megbetegedés jeleit mutatják. Így tehát majd' minden előjel nélkül jelentkezik a vetélés, általában a vemhesség 7. és 10. hónapja körül. A fertőzött kanca néha ki is tudja hordani csikóját, azonban a herpeszfertőzött újszülött vagy halva születik, vagy olyan gyenge, hogy néhány nap elteltével elpusztul. Néhány esetben csak egy-két kancán lép fel, máskor, főként nagyobb együtt tartott állomány esetében, több kancára kiterjedő vetélési hullámot is kiválthat.
A herpeszfertőzöttség néha külsődleges tünetek formájában is megjelenhet (EHV 3), mégpedig az ivarszervek és környékük kiütéseként. Szerencsére ennek az előfordulása elég ritka. A fertőzött kanca a péraajkain és a tőgyén, a mének és heréltek esetében a pénisztájékon alakulnak ki apró hólyagocskák. Ezzel együtt a combok is beszűrődhetnek. Rövid idő után megváltoznak a hólyagocskák, és sárgás csomócskává alakulnak, amelyek néhány nap múlva kifakadnak, és a hámon kis fehér foltocskát maguk után hagyva eltűnnek.
A szem néhány szaruhártya- és kötőhártya-gyulladásáért is a herpeszvírust (EHV 2) tartják felelősnek az orvosok. A fertőzött lónál görcsszerűen zártak a szemhéjak, a szem könnyezik, vörösen belövellt a kötőhártya, duzzadt a szaruhártya. Tipikus tünetek a szaruhártya külső részén kialakuló opálos pontok. A herpesz extrém esetben a szemet is megtámadhatja - egyszerre az ideg- és érhártyát -, ezzel maradandó vakságot okozva. Ez leginkább az újszülött csikóknál szokott előfordulni, amelyek még az anyjuk méhében megfertőződtek.
Minden betegségi forma felléphet egyszerre vagy külön-külön is. Ezért megtörténhet az is, hogy a kanca egy vetélés után mondjuk kötőhártya-gyulladást is kap.

Veszélyeztetett egyedek
Rinopneumonitisz mindenekelőtt a szopós csikókra és a 3 évnél fiatalabb növendékekre jelent fokozott veszélyt. Közülük a 3-4 hónapos csikóknak van legnagyobb esélyük a herpeszben megbetegedni. Ekkorra ugyanis az anyától a föcstejjel nyert ellenanyagok szintje a vérben lecsökken, ugyanakkor a saját immunrendszer még nem teljes erővel működik.

A betegség lefolyása
A vírusos vetélés során mindig ugyanaz a séma zajlik le. Hirtelen előjel nélküli abortusz. Az EHV 4 okozta rinopneumonitisz lefolyása változó. Mivel az immunrendszerük még nem teljesen fejlődött ki, elsősorban a csikók és fiatal lovak betegszenek meg elég gyakran, de nem túl hevesen. A betegség hőemelkedéssel, kisebb lázzal (de ritkán 40 fok felettivel), hurutos köhögéssel, orrfolyással jár. Csak extrém esetben járhat életveszéllyel.
A felnőtt állatok a fertőződés során többnyire tünetmentesek, vagy olyan gyenge tüneteket mutatnak, hogy szinte láthatatlan marad a fertőzés.
Az ivarszervi hólyagos kiütéssel járó forma sem mondható súlyos betegségnek, és egy-három hét alatt elmúlik magától. Csak a kiütések nyomai fehérlenek még egy ideig a nemiszerveken.
A légúti megbetegedéseket okozó kórokozók közül a herpesz mégis messze nagyobb szerepet játszik, mint az influenzavírus, pedig ez utóbbinak sokkal nagyobb a ragályozó képessége. A probléma az, hogy ha a ló már egyszer megfertőződött, akkor örökre vírushordozó marad, mert a vírus bizonyos sejtekbe, pl. idegsejt sejtmagjába és légúti nyirokcsomókba fészkeli be magát. Mindenesetre a fertőzés csak akkor tud betegséget előidézni, ha a biológiai egyensúly a vírus és a szervezet védekezőrendszere között megbomlik, és a vírus javára billen. Egy ilyen egyensúlyzavar előállhat túlzott testi megterhelés hatására, takarmányozási, lótartási hibákból kifolyólag, vagy egyéb stresszfaktorok (szállítás stb.), hormonális zavarok, parazitafertőzöttség, vagy olyan gyógyszerek hatására, amelyek csökkentik a szervezet védekező képességét. Az ily módon aktivizált herpesz aztán megtámadja a lovat, akár úgyis, hogy az bármilyen tünetet is mutatna, de a herpeszes ló társait így is megfertőzheti (cseppfertőzés).

Következmények, mellékhatások
Néhány herpeszvírus a beteg ló és csikó esetében a nyálkahártyát oly mértékben károsíthatja, hogy súlyos tüneteket okozó baktériumos felülfertőződés is kialakulhat. Az ilyen másodlagos baktériumfertőződéseket leggyakrabban a strepptococcusok okozzák (mirigykór), általában nagyon gyorsan. Ezek a szövődmények főleg az EHV 4 típusú herpeszjárványok kiváltotta felső légúti megbetegedésekhez kapcsolódnak, és leginkább a hörgőket és a légcsövet támadják meg. Annak, hogy az EHV 4 fertőzés mellett baktériumos szekunderfertőzés történt, jele az elszíneződött, gennyes, sárgás orrfolyás vagy könnyezés, váladékozás, valamint a hurutos köhögés. A nem kellő időben kezelt, vagy elhanyagolt esetek akár krónikus tüdőbetegséget is okozhatnak, nem ritkaság, hogy a ló végül "megtüdősödik", "kehes" lesz.

A kezelés
A rinopneumonitisz légúti változatának kezelése hasonló terápiát igényel, mint az influenzáé. Ahhoz, hogy a beteg teljesen meg tudjon gyógyulni, a betegség ideje alatt egyáltalán nem szabad lovagolni, és kerülni kell minden fölösleges megterhelést. Ha a ló láza a normális érték, 37,5-38,5 fok fölé emelkedik, az állatorvos gondoskodik a lázcsillapításról, illetve a másodlagos baktériumfertőzések kivédésére antibiotikumot ad. A hörgők, a légcső és a tüdő tehermentesítése érdekében célszerű valamilyen nyálkaoldót is adni, hogy könnyebben felszakadjon a hurutos váladék a légutakon. Emellett ajánlott vitaminkészítmények és roboráló szerek adagolása is. Az amúgy magától is gyógyuló herpeszes ivarszervi kiütésnél csak akkor kell beavatkozni, ha ez fájdalmat is okoz, ilyenkor célszerű lehet egy szokásos fájdalomcsillapítás.
A herpeszes kötőhártya-gyulladásnál speciális szemcseppeket és kenőcsöket alkalmaznak.
A herpesz vetéléses formájára azonban sajnos nincs hatásos kezelés. A vetélés általában a sokszor tünetmentes heveny stádium után hetekkel következik be.

Alternatív gyógymódok
A csikók köhögésére a homeopátia a Belladonna adagolását ajánlja. A káliumsók, mint például a kálium-jodátum, segítenek oldani a légúti hurutos váladékokat. Lázas állapot esetén Aconit és Arsenicum hatóanyagot adagol az orvos. Az Arsenicum a lázas állapottal együttjáró levertséget és étvágytalanságot is enyhíti. Herpesz esetén azonban a homeopátia csak a hagyományos orvoslás kiegészítőjeként ajánlott! A hirtelen jelentkező akut lázas állapot csillapítására az akupunktúra is szóba jöhet, illetve a végtagok hideg vizes borogatása is, ami azonban csak a tüneteket csillapíthatja, önmagában nem gyógykezelés!
Az akut herpeszfertőzés szakszerű kezelése nem tarthat tovább 2 hétnél. A felelősségteljes lótartó azonban a szekunderfertőzések megelőzése céljából további 3-4 hétig kíméletesen, fokozatosan emelve a terhelést, használja a lovát.

Megelőzés
A megelőzésben a legfontosabb szerepet a védőoltás játssza. A védőoltások kombinációjában mindenekelőtt az EHV 1 és EHV 4 fertőzések kivédésére koncentrálnak, mert ez mind a légzőszervi, mind a vetéléses forma ellen hatékony lehet. Az immunizálást mindjárt csikókorban kell elkezdeni, 4 hónapos kor körül. Mikorra az anyatejjel felvett antitestek védőhatása elmúlik. A második oltást 2 hónap múlva adjuk. Az alapimmunizálás lezárásaként 4 hónap elteltével egy harmadik oltás következik. Idősebb lovak esetében az alapimmunizálás három oltása közt hasonló időnek kell eltelnie.
A herpeszvírusok gyenge antigének, ezért a szervezetben kialakuló védettség csak rövid ideig tart. Az ellenanyagok koncentrációja a vérben újra lecsökken, így a ló újra fogékony lesz a fertőzéssel szemben. Vemhes kancáink védelmében az EHV elleni immunizálásra ezért oda kell figyelni, és a siker érdekében az egész állományra terjedően (herélt mének esetében is!) 6 havonta ismételni kell.
A vemhes kancáknak a következő program javasolt. Mivel az EHV 1 kb. a vemhesség harmadik hónapjától fenyegeti a magzatot, ezért az állatorvosnak ekkor célszerű a kancát immunizálni. A második oltást a 9. hónapban adjuk (és ne a vemhesség utolsó hónapjában, mert akkor előfordulhat, hogy a leendő anya gyenge, életképtelen magzatot hoz a világra). A vírus okozta vetélés ellen így sincs száz százalékos védelem. Ezért sajnos a többszörösen beoltott kancáknál is előfordulhat.
A látens fertőzést az immunizálás nem tudja megelőzni. A tudomány azonban mindig hatékonyabb ellenszereken dolgozik. Újabban például olyan, géntechnológiai úton létrehozott védőoltást próbálnak kifejleszteni, ami hatékony lehetne a látens fertőzéssel szemben is.

Jó tudni
A légúti megbetegedés mögött rejlő kórokozóra az állományból megbetegedett lovak száma is következtetni enged. Ugyanis míg az influenza esetében az egész állomány rövid idő alatt megbetegszik és köhögni kezd, addig herpeszfertőzés esetén csak néhány állaton jelentkeznek a tünetek, sőt ad abszurdum, csak egyen.

Mindenesetre a fertőzés csak akkor tud betegséget előidézni, ha a biológiai egyensúly a vírus és a szervezet védekező­rendszere között megbomlik, és a vírus javára billen. Egy ilyen egyensúlyzavar előállhat túlzott testi megterhelés hatására, takarmányozási, lótartási hibákból kifolyólag, vagy egyéb stresszfaktorok (szállítás stb.), hormonális zavarok, parazitafertőzöttség, vagy olyan gyógyszerek hatására, amelyek csökkentik a szervezet védekező képességét.

Vitatott kérdések
Vitatott, melyik védőoltás biztonságosabb. Néhány szakember szerint az élő, legyengített vírusokkal való oltás maga is fertőződést eredményezhet. A másik tábor szerint az inaktivált vakcinával oltott immunizált kanca is elvetélhet. Természetesen megtörténhet, hogy az immunizálás után 3-4 nappal elvetél a kanca, de ebben az esetben az állat már korábban fertőzött volt, és az oltás, ami mindig is megterhelést okoz a szervezetnek, így csak indirekt módon előidéző faktor.

 
Navigation

Menü

Ló és ember

Lóismeret

Lovas extrák

Társoldalaim

Főoldal

Elvihető designok

Vk/Hk

 

Buttonom:

 

 

 Társoldalak/Bannerek,buttonok

Elite
Cserék

 http:// Lovakuniverzuma
 http:// Modern-myth
 http:// Loandcica
 http:// Lódobogás


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!