Lovak,pónik és csikok
Elsősegélynyújtás2

A cikk előző részében a lovak körüli elsősegélynyújtás alapjait ismertettük. Megvizsgáltuk, milyen felszerelések nélkülözhetetlenek az "istállópatikában", illetve hogyan cselekedjünk ésszerűen, gyorsan és hatékonyan, ha baj történik. Az egyik leggyakoribb helyzet, amikor elsősegélyben kell részesítenünk egy lovat, amíg az állatorvos megérkezik, ha valamilyen sérülés, sebesülés következik be. Nézzük tehát, mik a legfontosabb tudnivalók, ha egy ló sebesülését kell azonnal ellátnunk.

A sebek ellátásánál az első és legfontosabb feladat, hogy őrizzük meg a nyugalmunkat. Először gondolkodjunk, csak aztán cselekedjünk. Azokat a sebeket, amelyek átütnek a bőrön, a következő alapszabályok szerint látjuk el: steril sebfedés, kipárnázás, öntapadó kötszer. Az erős vérzéseket nyomókötéssel és nem elkötéssel csillapítjuk.
A sérülések okozta vérveszteséget többnyire mértéktelenül túlbecsülik. Egy 500 kg súlyú lónak körülbelül 35-40 liter vére van, így még hét-nyolc liter vérveszteség sem életveszélyes számára. Ilyen nagyságrendű vérveszteség a lábtőízület vagy a csánk alatti sérüléseknél csak többórás vérzés után következik be.
Friss sebre nem szabad rojtosodó kötözőszert tenni. A fertőtlenítő szerek agresszív anyagok, amelyek a kórokozókat a sejtek közvetlen roncsolása által pusztítják el. A felületek sterilizálására, eszközök, helyiségek vagy az érintetlen bőrfelszín sebészeti beavatkozások előtti előkészítésére fejlesztették ki őket. A bőr alatti szövetet szétroncsolják. Ez a "holt" szövet aztán a baktériumok ideális táptalaja. A fertőtlenítő szerek helytelen használata védtelenebbé teszi a sebet a fertőzésekkel szemben. A sebek elsősegélyének célja, hogy megteremtse az állatorvos számára a seb összevarrásának feltételeit. A jó kötés csillapítja a vérzést, védi a sebet a szennyeződésektől és megakadályozza a sebszélek duzzadását és tátongását. A jó elsősegély a gyors és esztétikailag optimális gyógyulás feltétele. Sok csúnya heg nem alakult volna ki a lovak lábán, ha megfelelően ellátták volna őket.
A láb tájékán minden sérülést azonnal be kell kötözni. Hogy a sebet még össze lehet-e varrni, a sebben lévő kórokozók mennyiségétől függ. Az esetek többségében lábsérüléseknél kell elsősegélyt nyújtani. A pata és a lábtő, illetve a pata és a csánk közötti sérüléseket különösen fenyegeti a további szennyeződés. Három-négy órán belül véglegesen el kell látni őket, mert később már alig lehetséges összevarrni a sebet.
A ló lábának helyes bekötözéséhez megfelelő kötszerre van szükség. A segítő számára a vészhelyzet rendkívüli stresszt jelent. Ha még alkalmatlan kötszerekkel is bajlódnia kell, nem ér el használható eredményt. A hatékony elsősegélyhez feltétlenül szükséges a speciálisan lovak számára fejlesztett, lehetőleg egyszerűen kezelhető kötszer. A ló lábának bekötözésekor figyelembe kell venni anatómiai adottságait is. A lábtőízület és a csánk alatt a bőr közvetlenül a csonton és a felületi hajlítóínon fekszik. Ezeken a helyeken a kötés túl erős nyomása teljesen megszakítja a bőr vérellátását. Ha a helytelen kötés két óránál tovább marad fent, a bőr elhal. Egy elég vastag vattapárna a kötés alatt megakadályozza ezt a gondot. Kétség esetén mindig egy kicsit jobban párnázzuk ki. A kiugró csontoknál, amelyeket a bőr közvetlenül fedi, a párnának különösen vastagnak kell lennie a kötés alatt.

A láb sérüléseinek megfelelő ellátása
1. A sebet steril sebfedéssel letakarni
2. Gézzel fedett vattával jól kipárnázni, a párnát kétszer körbetekerve a lábon
3. A kötést öntapadó kötszerrel körbetekerni

SOHA ne használjunk rojtosodó anyagot közvetlenül a sebre helyezve!
SOHA ne vigyünk fertőtlenítő szert, kenőcsöt vagy hintőport közvetlenül a sebbe!
A LEHETŐ LEGGYORSABBAN gondoskodjunk a seb végleges, állatorvosi ellátásáról!

A ló lábsérüléseinek ellátására szolgáló kötés három alapelemből áll. Közvetlenül a sebre kerül a steril sebfedés. Soha nem lehet foszló, rojtosodó anyagból. Ideális a készen kapható 10x20 cm-es sebfedés. A párnázóanyag sem rojtosodhat. A legmegfelelőbbek a mindkét oldalán gézzel fedett, 40 cm széles és kb. 1 cm vastag vatták. A párnázást készre vágott kötözőpárnaként vagy többméteres tekercsben is meg lehet vásárolni. A kötés külső rétegét a kötszer képezi. A legjobb kötést öntapadós, 10 cm széles és 4,5 méter hosszú kötszerekkel lehet elérni. A kötszer tekercsei egymáshoz tapadnak, a kötés elcsúszása szinte kizárt. Ezzel az anyaggal még egy laikus is képes jó kötést készíteni.
A kötszereket portól és nedvességtől védve kell tárolni, hiszen bármikor szükség lehet rájuk. Erre az istállóban ideálisak az alumínium- vagy műanyag dobozok. Túralovagláshoz a kötszereket víz- és porátnemeresztő fóliába kell csomagolni. A felhasznált kötszereket azonnal pótolni kell. Azoknak a lovastársainak, akik szeretik magukat az ön készletéből kiszolgálni, udvariasan, de határozottan hívja fel a figyelmét, hogy az anyag nem ingyen van...
A ló lábának kerülete fentről lefelé csökken. A kötés elcsúszásának megakadályozására a magasabban lévő sebek bekötözését mindig alulról kell kezdeni, és felfelé haladva betekerni. A sérült testrészre sebfedést kell tenni. Ha előbb gondolkodunk, és csak azután cselekszünk, akkor már nem is tűnik a dolog igazán nehéznek, ugye?
A hastájék sérüléseit egy tiszta sebfedés és egy lótakaró segítségével is el lehet látni.
Egy szügyhám, futószárazó heveder, takaró-leszorító heveder, farmatring, vagy épp egy kis ragtapasz és más segédeszközök szintén segítenek a sebfedést a "normál" kötszerrel nehezen elérhető helyeken is rögzíteni. A kötés felhelyezése előtt készítse elő a teljes kötéshez szükséges összes anyagot.

FONTOS!
A seb nagysága semmit sem mond a veszélyességéről. A legkisebb szúrt sebek az ízületeken és ínhüvelyeken örökre tönkretehetik a ló egészségét. A kisebb szúrt sebek az egyébként veszélytelen helyeken oltatlan lovaknál tetanuszhoz vezethetnek.
A nagyobb bőr- és izomsebek megfelelő kezelés mellett meglepően hamar gyógyulnak. A mély sebeket az ízületek és ínhüvelyek környékén állatorvosnak kell a lehető leggyorsabban alaposan megvizsgálnia és kezelnie. Alapvetően a kötés csak elsősegély, és semmiképpen sem helyettesíti a ló állatorvosi ellátását.


Forrás: Pointernet

 
Navigation

Menü

Ló és ember

Lóismeret

Lovas extrák

Társoldalaim

Főoldal

Elvihető designok

Vk/Hk

 

Buttonom:

 

 

 Társoldalak/Bannerek,buttonok

Elite
Cserék

 http:// Lovakuniverzuma
 http:// Modern-myth
 http:// Loandcica
 http:// Lódobogás


Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!